A Fortepan a 444-en?

 

Mi a csuda ez?

A történet röviden: a 444 szerkesztői meghívtak minket és mi elfogadtuk. A Fortepan egy hároméves honlap, jórészt archív fotókkal foglalkozik, de talán több is van benne. Majd most kiderül. Hogy miről fogunk írni, rejtély. Most a legújabb képekről (2000 új fotó került föl a site-ra tegnap éjjel, a beharangozót lsd alább), jövő héten a román forradalomról, két hét múlva a walesi kommunista pártról. Ennyit látunk előre.

Ma ezt a levelet kaptuk egy olvasónktól: "Egy ismerősöm, H. Péter felismerte magát a 25131 számú, édesapám által, a 60-as évek elején Szombathelyen készített képen.

Fortepan/Szánthó Zoltán

Ő a kép baloldalán aktatáskával az iskolába haladó fiatalember. Arcról magát ugyan ezen a képen nem ismerhette fel, de nagyon jellegzetes a tartása, mögötte 10 méterrel pedig már jól felismerhetően a szülei haladnak karonfogva."

Ezeknek az aktatáskás, suliba baktatós történeteknek szeretnénk helyet találni, meg mindennek, ami árnyal/közvetít/értelmez/kiemel fotót, fotókat a (most) 32.000 kocka közül. A Fortepan egy XX. századi koffer, tele képekkel, negatívokkal, albumokkal. Ki lehet venni belőle és bele lehet tenni. Kiváncsian várjuk az Ön képeit is, hátha mi is magunkra ismerünk bennük!

 

2000 kép Karácsonyra

Sűrű napok a Fortepan életében, alig egy hónap telt el az utolsó frissítés óta, és megint új képekkel jelentkezünk.

Minden új sorozatban van pár kép, amikről az szokott eszembe jutni, hogy hogy élhettünk ezek nélkül eddig? Egyet szívesen megosztok Önökkel

Fortepan/Eperjesi Gyula

Bevallom, hogy egyáltalán nem értek a cirkuszművészethez, így sem Bjelouszov, se Csizsevszkij, se Bobby Lang, Bruns, Kelly, Daddy vagy Fernando neve nem mond nekem semmit. De ez a mesebeli festett díszlet, a megszólalásig élethű babakocsis mackókkal (amikre elsőre elhittem, hogy élő medvék!), a képből épp kisétáló porondmesterrel, és a sokat ígérő nyitott vasajtóval – hát igen. Ide elnéznék a gyerekekkel tavasszal.

De vissza a többi képhez. Furcsa együttállást láthatunk 3 szerző fotóin. Lencse Zoltán, Mészáros Zoltán és Krasznai Gyula adományozóink szerzői ugyanabban a 15 évben (1955-1970) készítették többszáz képes sorozataikat, és most a véletlen egymás mellé sorolta őket. Egy tornatanár, egy kertész és egy fotográfus amatőr anyagai időnként térben is metszik egymást, szinte egyidőben jártak pl a Felvidéken. Még az is lehet, hogy egymás képein is szerepelnek!

A Fortepan történetében először, egy jelentős filmes hagyatékot is bemutathatunk Önöknek. Schiffer Pál filmrendező családjától fantasztikus standfotó albumokat kaptunk, amik egy igazi meglepetéssel is szolgáltak. Talán a dokumentumfilm rajongók sem tudták, hogy Schiffer Pál, a Fekete Vonat, vagy a Cséplő Gyuri c. mindmáig erős szocio-filmjeivel egyidőben, reklámfilmeket is készített. A Hungarotext megbízásából Londonban, Moszkvában és Dubaiban is járt, érdemes végigböngészni az Andor Tamás operatőrrel közös sorozataikat. Meg fognak lepődni!

Szintén rendhagyó a Fortepanon, hogy egy külföldi szerző képeiből válogathattunk. Gwen Jones, Budapesten élő irodalmár megosztotta velünk (vagyis általunk Önökkel) a nagyszülei fotóit. Nem találnák ki, hol nyaraltak a walesi nagyszülők a hatvanas években? Budapesten! Részletek a fotókon és nemsokára itt a Blogon.

Igazi fotótörténeti ritkaságokat is tartogat a mostani anyag. Vargha Zsuzsa, Sopronban élő tanárnő családi albumából olyan századfordulós utcaképeket kaptunk, amikkel ritkán találkozik az ember. Sopron és Kecskemét vásározó, piacozó kofái, sorsjegy és fagylaltárusai elevenednek meg a több mint száz éves fotográfiákon. Érdemes belenézni a fotókba!

Nem tudom föltűnt-e már Önöknek, hogy milyen kevés képet kapunk Óbudáról? Jó, ez költői kérdés volt. Az óbudaiaknak biztos igen, a kaposváriaknak meg biztos nem. Bárhogy is van, most kaptunk egy megdöbbentő sorozatot az Óbudai Múzeumtól. A képeken Óbuda szanálása látható (vö Szanálás, a latin sanare-ból, magyarul gyógyítani) a hetvenes évek elejéről. Nem tudok rá jobb szavakat, elkeserítő, gyalázatos, megmagyarázhatatlan. Jó lenne erről is írni a Blogra. Talán lesz kedvük a múzeológus kollégáknak, akiknek ezúton is nagyon köszönjük, hogy megosztották velünk a dokumentációt.

És a végére hagytuk a legkalandosabb fotókat, Urbán Tamás fotóriporter felvételeit. Kalandos, talán nem ezt kéne írni. Egy hivatásos fotós életművének fontos részletei, darabjai, kicsit véletlenszerű válogatásban. De nekünk pont ez tetszik benne. A Népfront választásoktól, a Fekete Bárányok rockfesztiválig, közte és utána sok-sok romániai képpel, külön-külön is regényes dolgok. Tamás, egyszer meg kéne írni a történetüket!

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.