Amikor régen még nem volt rend a rendvédelemben

Voltak olyan idők, amikor még nem jelölték ki a helyes öltözködési szabályokat a rendvédelmi pályára készülőknél, és tombolt is a szélsőséges divatirányzatok követése, akár a legfelsőbb szinteken.

A friss ludovikás dress code például ezt az iránymutatást adja

“Érdemes odafigyelni a nadrág hosszára: ha ülés közben a nadrág szára felhúzódik, és a zokni kilátszik, annak színe mindenképpen harmonizáljon a nadrág színével.“

A zokni mintájáról persze elfelejtettek írni bármit is, de megjelenthetne ma így egy belügyminiszter, mint 1982-ben Horváth István?

Fotó: Fortepan

És egy talán még erősebb merénylet.

Fotó: Fortepan

Ha valaki nem tudná, a rendszerváltáskor ez az ember volt a belügyminiszter, az ő lányát vette el Stumpf István, és ő volt az, akinek amiatt kellett lemondania 1990. januárban, mert a köztársaság kikiállítása után is állambiztonsági módszerekkel figyeltette meg az ellenzéki pártokat. Ettől persze akár még felbukkanhatna újra a kormány környékén.

Ezekből a képekből hamarosan egy jó adag felkerül majd a Fortepanra.

A zokniprobléma rendvédelmis megoldásáig pedig íme egy nem régi kép a belügyi vezetőkről. Azért a szűk öltönyöknél is ideje lenne rendet tenni.

Fotó: MTI/Kovács Tamás
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.